NTP-HTTSZ-21-0016 - Mezőkovácsháza tálentumai
A pályázatunk lényege, egy olyan térségi program kidolgozása volt, ahol megismertetjük a partnereinkkel a hosszú évek óta kiválóan működő jó gyakorlatokat, ezzel másokat is műhelyek, és szervezett tehetséggondozó tevékenység kialakítására ösztönözve. Továbbá felkarolni a környék tehetséges fiataljait, hogy felsőfokú tanulmányaik végeztével, minél többen térjenek vissza városunkba. Illetve a környék intézményeit segíteni a tehetséggondozás beindításában, illetve fejlesztésében.
Az eredeti célkitűzésnek megfelelően a gimnázium, az általános iskola dolgozói vállalkoztak egy-egy jó gyakorlatuk bemutatására. Szakember segítségével létrehoztuk és azóta is működtetjük, akadálymentesítettük a Mezőkovácsházi Tehetségsegítő Tanács honlapját. Idén is megtartottuk éves konferenciánkat, személyes részvétellel, ahol újfent igényes szakmai programot biztosítottunk tehetségsegítő szakembereink, partnereink számára. Kormos Dénes a Kárpát-medencei Tehetségsegítő Tanácsok Kollégiumának elnöke ezúttal az ADOK ÉS KAPOK A TEHETSÉGSEGÍTÉS ENERGIÁI címmel tartott nekünk előadást. Az intézményközi átmenet megkönnyítésére tehetséggondozó team munkát tartottunk. Ezeken a megbeszéléseken az érintett pedagógusok vettek részt. A Mezőkovácsházi Tehetségalapból többen részesedtek. A város tehetséges fiataljait toboroztuk össze, hogy segítsenek szebbé, gondozottabbá tenni -jelen helyzetben- közvetlen környezetük arculatát. Ezen felül "virágossá" tettük az oktatási intézményeket, a tehetséges fiataljaink bevonásával. A Mezőkovácsházi Tehetségtanács segítséget nyújtott a békéscsabai Savio Szent Domonkos iskolában a tehetséggondozás fontosságának megismertetésére, tehetségpont megalapításában. Több tehetséggondozó, interaktív, a kollégákat megmozgató fórumot tartottunk Dr. Balogh László tehetséggondozó szakember segítségével a három tehetségpont és partnereik bevonásával. A tehetséges fiataljaink ebben az évben is az oktatásban hasznos utalványokat kaptak.
NTP-HTTSZ-19-0002 Tehetségügyért Mezőkovácsházán
A Mezőkovácsházi Tehetségsegítő Tanács célkitűzése nagyon egybehangzó volt jelen pályázat célkitűzéseivel. Ez nem a véletlen műve! Komplex programmal fejlesztendő járásként, makacsul hiszünk abban, hogy előrelépés csak úgy lehetséges, ha a felnövekvő generációnak megadunk minden segítséget az érvényesülésre. A helyi kezdeményezésre létrejött szerveződés kiterjesztése Békés megye más településeire: tehetségek felkutatása, fejlesztése érdekében. Évről-évre nagyobbat álmodunk.
Online tehetségkonferencia
„Tehetségügyért Mezőkovácsházán” NTP-httsz-19-0002
A Mezőkovácsházi Tehetségsegítő Tanács 2020. november hónap 25. napján megyei hatókörű online tehetségkonferenciát szervezett.
Mezőkovácsháza köznevelési intézményeit évről-évre innovatív programokba vonja bele a Mezőkovácsházi Tehetségsegítő Tanács.
Tehetségsegítő Tanács a mezőkovácsházi gyermekekért
A 2018. július 27-én eredményesnek ítélt szakmai pályázatról érkezett értesítés:
"A hazai és a határon túli Tehetségsegítő Tanácsok, tehetségfejlesztő szervezetek támogatása" NTP-HTTSZ-18-0012 pályázati azonosítón nyilvántartásba vett „Tehetségsegítés összefogással Mezőkovácsházán” című pályázata a Támogató döntése alapján 2 000 000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesül.”
A Mezőkovácsházi Tehetségsegítő Tanács a 2016. évben történt újra alakulása óta megyei, térségi és országos hatókörben is elismertségre tett szert a tehetségügy szolgálatában végzett tevékenysége révén. Hamarosan egy interaktív akadálymentesített honlapon tájékozódhatnak a Tehetségtanács mezőkovácsházi gyermekek és fiatalok tehetségügyéért végzett munkájáról, eredményeiről, rendezvényeiről.
„Tehetséggondozás Mezőkovácsházán”
NTP-HTTSZ-17-0019
A Nemzeti Tehetségprogram célja a tehetségügy szolgálatának támogatása, azáltal, hogy a tehetségpontok és tehetségtanácsok komplex munkájának támogatása által a tehetségek és a szakmájukban, mesterségükben tehetséges gyermekek boldogulását szolgálja.
A Mezőkovácsházi Tehetségsegítő Tanács NTP-HTTSZ-17-0019 „Tehetséggondozás Mezőkovácsházán” elnevezésű támogatást nyert szakmai pályázata révén valósította meg a Mezőkovácsházi Csanád Vezér Általános Iskolával együttműködve a projekt első szakmai napját, amelynek kiemelt szerepét és célját Varga Gusztáv polgármester úr, a Mezőkovácsházi Tehetségsegítő Tanács elnökeként hangsúlyozta nyitóbeszédében.
Térségi tehetségnap
Heteken át tartó készülődés előzte meg a Kárpát-medencei Tehetségsegítő Tanácsok Kollégiuma , valamint a Mezőkovácsházi Tehetségsegítő Tanács által közösen szervezett Térségi Tehetségfórumot. A helyi tehetségsegítő pedagógusok műsorral, kiállítással és hangversennyel várták a vendégeket, érdeklődőket.
A Csanád Vezér Általános Iskola valamennyi osztályának Szülői Közössége finomabbnál finomabb, csodálatos süteményes tálakkal készült a rendezvényre-hálás szívvel köszönjük segítő támogatásukat.
A fórum két helyszínét, Magyar Valéria szülő, mesterszakács terítette és tálalta.
Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „Felfedezettjeink 2017.”
2017. március 25-én, a Kárpát –medencei Tehetségnapon vehette át a „Felfedezettjeink 2017.” különdíját Mezőkovácsháza két fiatalja. A rendezvénynek a Budapesti Szent Margit Gimnázium patinás épülete adott otthont.
A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „Felfedezettjeink 2017.” pályázatának országosan is legfiatalabb Díjazottja, a Mezőkovácsházi Csanád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola hatodik évfolyamos kisdiákja, a 12 éves Kovács Viktor Sándor. Viktor, a Kárpát –medencei Tehetségnapon külön előadásával mutatkozott be – igen nagy sikerrel - az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselője és a tehetségsegítés országos vezetése: Bajor Péter, dr. Balogh László, Kormos Dénes elnök urak előtt.
Mezőkovácsházi gyermekek és fiatalok képzőművészeti tárlata
„Mezőkovácsházi Gyerekek és Fiatalok Képzőművészeti Tárlata 2017”
A Négy Évszak Óvoda és Bölcsőde, a Hunyadi János Középiskola és a Csanád Vezér Általános Iskola az idei évben közös művészeti kiállítással mutatkozik be a mezőkovácsházi nagyközönség számára.
A tehetségek munkáinak kiállítása 2017. május 31-június 9. között megtekinthető az általános iskola aulájában. 2017. június 12-26. között a Mezőkovácsházi Városi Könyvtárban.
A tárlat megtekintése ingyenes.
Tehetségek Estje
A Mezőkovácsházi Csanád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola az idei évben a TEHETSÉGEK ESTJÉN sok meglepetéssel várta vendégeit.
Fazekas Mihály:Ludas Matyi c. meséjét az általános iskola Mezőkovácsházi Színjátszó Tehetséggondozó Műhelye feldolgozásában és előadásában élhette át a Tisztelt Közönség.
A Mezőkovácsházi Tehetségsegítő Tanács számára a következő értesítés érkezett
"Ezúton köszönjük a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „Felfedezettjeink 2017” felhívására benyújtott ajánlását. A felhívásra nagy számban érkeztek ajánlatok, értékelésük idén különösen nehéz feladatot rótt a Pályázati Bizottságra.
Örömmel tájékoztatom, hogy a Felfedezettjeink 2017 felhívás Pályázati Bizottsága a Mezőkovácsházi Tehetségsegítő Tanács 11381 azonosítójú „Mezőkovácsháza bírkózótehetsége” címet viselő ajánlásában bemutatott Almási Ferenc fiatal eredményeit kiemelkedően magas színvonalúnak találta, és számára különdíjat ítélt meg.
A sikeres pályázathoz a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács nevében gratulálok Almási Ferencnek, az őt felkészítőknek és a Mezőkovácsházi Tehetségsegítő Tanácsnak."
Hétvégén az alábbi értesítés érkezett iskolánk számára
"Tisztelt Havancsák Piroska!
Ezúton köszönjük a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „Felfedezettjeink 2017” felhívására benyújtott ajánlását. A felhívásra nagy számban érkeztek ajánlatok. Örömmel tájékoztatom, hogy a Felfedezettjeink 2017 felhívás Pályázati Bizottsága a Mezőkovácsházi Csanád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 11380 azonosítójú „Mezőkovácsháza polihisztora” címet viselő ajánlásában bemutatott Kovács Viktor Sándor fiatal eredményeit kiemelkedően magas színvonalúnak találta, és számára különdíjat ítélt meg.
A sikeres pályázathoz a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács nevében gratulálok Kovács Viktor Sándornak, az őt felkészítő tanároknak és a Mezőkovácsházi Csanád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolának."